Majom az égen

Sok-sok Lúdas Matyit, ha ez így megy tovább.

Ha éhes leszel, vagy a gyereked, feleséged, férjed, idős szülőd éhes. Ha nincs munkád, vagy ha van, kizsákmányolnak. Ha te nem jutsz előbbre egy lépést sem, míg a belőled élők elsuhannak melletted. Ha megunod a megaláztatást. Ha mindened elveszítetted, s már csak az önbecsülésed maradt. Ha nem akarsz félni, de élni viszont igen.

Ha hiszed, hogy van még remény más jövőre.

Az nem fog menni, hogy csak a kormánykerék fordul vissza. Visszafordul bizony vele együtt az ajtó, az ablak, a fék, a visszapillantó tükör, sőt minden benne űlő is. Felveszik a régi módit elnyomók és elnyomottak egyaránt. 

A rendszer kitermeli saját bukását. Ez a kiegyenlítődés törvénye.

Sírjak, mosolyogjak vagy kiabáljak? Most mosolygok.

Nincs gyermekem. 

Nem mosakodás képpen, de nem lehet. Az a bizonyos "Alaptörvény" így rám nem vonatkozik, az én nem létező nagykorú gyermekem nem kötelezhető arra, hogy rólam gondoskodjon, ha rászorulnék.

Van viszont pár évem, amit még élnem kell. Az is lehet, hogy megérem, hogy nyugdíjas legyek. Na, itt kezdem igazán rosszul érezni magam. Nem elég, hogy öregen, és Isten ments, betegen kell majd kivárnom ami még hátra van, büntetésem nem kerülhetem el. Másodrangú lettem, nem sikerült adófizető állampolgárt produkálnom a hazának, aki tovább folytatná alázatos adakozásomat a köz javára. Be kell majd érnem a megbélyegző, csökkentett, valószínűleg sok évtizedes munkám után már igen keveset is érő nyugdíjammal. 

Azon töröm a fejem, mit tegyek, amivel elismerést szerezhetnék, hogy én sem éltem hiába. 

Ássak egy gödröt netán? Ezzel jelezhetném, hogy öntudatos állampolgárként megbántam bűneimet, rólam már ily módon sem kell gondoskodni. 

Sírjak, mosolyogjak vagy kiabáljak? Azt hiszem, ma kiabálok.